Hatvanöt éves “Csikó”

Július 8-án ünnepelte 65. születésnapját a moszkvai olimpián aranyérmes, világ- és Európa-bajnok Kocsis Ferenc.

„Csikó”, ahogy barátai becézik,1953. július 8-án született Budapesten, a Kanizsai Húsos színeiben kezdett birkózni 1966-ban, majd  a Budapesti Honvédnál folytatta, ezt követően pedig a Ganz-Mávag színeiben sportolt.

A kötöttfogású szakág 74 kg-os súlycsoportjában versenyzett és érte el sikereit. 1973-tól ’84-ig volt magyar válogatott, ezen idő alatt három világbajnoki érmet nyert, köztük 1979-ben San Diegóban aranyat, négyszer volt Európa-bajnok, az  1980-as moszkvai olimpián elért pályafutása  csúcsára, olimpiai bajnok lett.

Aktív sportoló pályafutásának befejeztével edzőnek állt,  olyan klasszisokat nevelt ki, mint az olimpiai bajnok Farkas Péter és Majoros István, vagy a világbajnoki ezüstérmes Deák-Bárdos Mihály. A ’90-es években Szegeden, majd Kecskeméten alakított ki sikeres szakosztályt. Érdemei elismeréseként a nemzetközi birkózó szövetség a sportág halhatatlanjai közé választotta, Magyarországon 2017-ben Prima-díjat kapott.

(A 65 éves “Csikó” a képen Nenad Laloviccsal, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) elnökével látható.)

 

COOKIE-kat (sütiket) használunk az oldalunkon

Weboldalunk COOKIE-kat használ az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint.